Sansz

A tájfutónak minden Skandináviában töltött nap aranyat ér. Damien Renard és a Kongsberg O-lag nevű norvég klub most egész aranyhegyeket ígér tehetséges fiataloknak.

Renard nemrégiben lett a Kongsberg edzője, azzal a küldetéssel, hogy segítse a már ott lévő és az oda érkezendő ígéretes fiatalok fejlődését. Ezen küldetés keretében keres most a klub ifjú tájfutókat egész Európából. Amit kínálnak: edzések látástól vakulásig, szállás egy helyi tájfutócsaládnál áprilistól novemberig (nyilván rövidebb időre is ki lehet látogatni), és még az iskolai csereprogram intézésében is segítenek.

El Paradiso

Kongsberg Oslótól kb. 60 km-re nyugatra fekszik. A város körül több mint 100 négyzetkilométernyi egybefüggő feltérképezett terep van. Kilépsz az ajtón és edzel, mint állat. Részletek itt. Talpra (és gépre), ifjú magyar.

(Köszönet kedves olvasónknak, G. Csabának, hogy felhívta figyelmünket a lehetőségre.)

Színes, de nem szagos: virtuális tájfutás

Tízéves korom körül rengetegféle számítógépes játékkal játszottam. De tájfutójáték nem volt köztük. Arról álmodoztam, milyen jó lenne, ha lenne egy ilyen; egy olyan szimulátor, ahol "valódi" terepen, "valódi" térképpel versenyezhetek. Aztán lett, nem is egy, de első ránézésre egyik se tűnt olyannak, amit elképzeltem. Aztán lett olyan is, ami olyannak tűnt: a Catching Features. Örültem neki, játszottam vele, aztán meguntam. Itt a vége, fuss el vége.

Gyönyörű látszat

Azért ne intézzük el ennyivel. Amikor pár éve felfedeztem a játékot, azt hittem, nagy durranás lesz, mindenki ezt fogja emlegetni, erre fog rágyógyulni, ezzel fog edzeni, a virtuális pályákon fog versenyezni. Ehhez képest magyar tájfutókörökben alig-alig lehetett, most meg egyáltalán nem lehet hallani róla. Egyedül a hódmezővásárhelyiek csináltak valami olyasmit, amiről azt képzeltem, hogy mindenki fog: ha jól emlékszem, vegyes CF (Catching Features, a számítógépes játék, amiről beszélünk)- és teremtájfutó versenyt rendeztek, egyet vagy többet. De ezen kívül semmi.
Az érdekes az, hogy mostanában már mások se emlegetik. Pár éve még mondogatták, hogy Gueorgiou ennyi meg annyi órát játszik naponta, hogy Merz ezzel készült föl valamelyik svájci középtávú bajnokságra stb. Most a néma csend.
Pedig a játék honlapja tanúsága szerint él és virágzik, amerikai fejlesztője fejleszti, használói használják, és továbbra is éppoly remek lehetőségeket rejt, mint amiket ez a 2006-os World of O-cikk felsorol, ami legfőképp arról szól, hogy pár ausztrál junior, a 2007-es hazai junior vébéjükre készülvén, a régi térképeket megrajzolták OCAD-ben, és a játékhoz járó OCAD konverterrel játékbéli pályává alakították, hogy azon eddzenek virtuálisan. Ezt nyugodtan meg lehetett (volna) tenni idén a régi Bükk-térképekkel is. Rengeteg munka, de elvi akadálya nincs. A kérdés csak az, hogy megéri-e, jelent-e annyi előnyt.
Nem tudom. Lehet, hogy mások is megunták, mint én. Jobb belevetni magunkat az erdőbe, mint a gép előtt görnyedni. Jobb a valódi útvonalakat elemezgetni, mint a virtuálisakat. Jobb a mocsár szaga, mint a gépteremé. A tájfutóorrnak legalábbis.

Kísérlet a szerelvények szétkapcsolására

Reformál a svéd szövetség, 2011-től új versenyszabályzat lép érvénybe. Ennek egyik tervezett pontja az együttfutást van hivatva büntetni -- tömeg- és vadászrajtos versenyekre ez a pont nem vonatkozik. Az együttfutást egészen konkrétan meghatározza a tervezet: "együttfutásnak tekintendő az, ha két vagy több versenyző három vagy több egymás után következő ellenőrzőpontot 12 másodpercnél kisebb időkülönbséggel érint, ha más körülmény nem merül fel". Niklas Wrane, a tervezet felelősének elmondása szerint az utóbbi kitétel azt jelenti, hogy diszkvalifikálás előtt meg kell hallgatni a versenyzőt, és ha tisztázni tudja magát, a büntetés elmarad. Niklas megemlíti azt is, hogy a zsűri felmentést adhat a szabály alól, ha úgy ítéli meg, hogy a terepviszonyok miatt nem kínálkozott más útvonalválasztási lehetőség, vagy ha pl. három rövid átmenetről van szó, amik a pályának csak elenyésző részét teszik ki.
Kérdés marad, mi a helyzet, ha ketten együtt mennek, de felváltva fogják előbb a pontokat, vagy a hátsó mindig elszámol magában 12-ig, mielőtt ledugja a pontot, aztán sprintelve megint utoléri az emberét; illetve ha kínálkozik más útvonal, akkor kötelező-e azt választani stb.
Henning Spjelkavik tavalyi tanulmánya bemutat egy érdekes módszert az együtt futók szétválasztására (ld. "Running stretches" címmel a végén): két helyen rövid, tiszta futásból álló átmeneteket, vagy akár "büntetőköröket" (kb. 30 másodperc hosszúakat) iktatni a pályába. Az indulók a rajtolás sorrendjében 0, 1, 2 hosszt futnának az első helyen, és 2, 1, 0 hosszt a másodikon. Tehát aki az első helyen nem kap extra hosszt, a másodikon kettőt; a következő egyet-egyet, a harmadik kettő-nullát. Így összesen mindenki két hosszt fut. Ez a módszer biztosan fél perc különbséget alakít ki két vagy három együtt futó között, mindössze kb. egy perc üres futást téve a pályába. Csak elég közel kell lennie a két büntetőkörös helynek, arra az esetre, ha az első hozná össze az embereket.

A norvégok nem a sorvégen...

... akarnak végezni a jövő évi hazai vébéjükön, ezért a napokban már a harmadik összejövetelüket tartják Trondheim környékén (ott vannak a svédek is), és még négyet-ötöt terveznek jövő augusztusig. Nagy a tolongás: 22-en vannak ott, még úgy is, hogy a Hausken-Nordberg páros szabadságot vett ki. A norvég férfiak egy érmet se nyertek idén, úgyhogy lesz mit bizonyítani hazai pályán.

Nagy nekibuzdulásukban vettek is 50 GPS-kütyüt meg hozzávaló szoftvert, és a válogatott edzéseken és kisebb-nagyobb norvég versenyeken is használni fogják őket nyomkövetésre. A jó Petter Thoresen kapitánynak immár nem kell kimozdulnia karosszékéből, ha élőben akarja látni, hogyan kavarnak a mocsárban tanítványai. Mi kéj!
GPS-szel vagy anélkül, a friss váltóvilágbajnoknő, Betty Ann Bjerkreim Nilsen bajba kerülhet amiatt, hogy nem csak tájfutásban, de sífutásban is nagyon jó. Tavaly ugyanis elindult a Trondheim közeli Granåsen síközpontban rendezett sífutó világkupán. A gond ezzel az, hogy a sístadionban lesz a tájfutóvébé középtávú és hosszútávú döntőjének, valamint a váltónak is a célja, így a környék tájfutóknak tiltott terület. Egy másik norvég válogatott aspiráns, aki szintén sífutó is, Siri Ulvestad ezért ki is hagyta a norvég sífutóbajnokságot, amit ott rendeztek. Betty bevállalta, és most Damoklész kardjaként csüng felette az IOF határozata: profitált-e tájfutóként a sífutóversenyből vagy sem?
(Az opn.no erről szóló cikkének egy hozzászólója szerint ugyanakkor Marianne Andersen, Karl Waaler Kaas és Audun Weltzien is jól ismerik a letiltott terepet, ezért "nem is szabadna indulniuk". Akkor aki jól ismeri a Galuzsnya-hegyet vagy a Bükk-fennsíkot, annak idén sem lett volna szabad indulnia?)

Dzsangeling

A svájci Martin Lerjen nem csak a bolyozásvizsgálatnak atyja, hanem egy reménybeli új divatsportágnak, a junglingnak (műfordításomban: dzsuvázás) is. Persze annyira nem új ez a dolog, a tájfutók és turisták az elavult "iránymenet" néven ismerik ősidők óta. A junglingban a lényeg az, hogy olyan vonalat válasszunk, amibe minél több, minél sötétebb zöld rész esik, és csak akkor térjünk el az iránytól, ha megalázóan könnyen járható terület (pl. rét) akad az utunkba.

A jungling természetesen csak GPS-szel felszerelve igazán trendi
(forrás: Martin Lerjen honlapja)

Mint igazi trendsportág, a jungling a filozófiai megalapozást sem nélkülözi. A kulcsfogalom a "remoteness", németül "Entlegenheit", amit magyarul távollétnek, kitettségnek, kiességnek, esetleg kietlenségnek fordíthatunk. Ezt élheti át, aki a nagyváros dzsungeléből a vaddisznórejtő rekettyébe veti magát, ígéri Martin. Meg azt, hogy véresre karmolják a gallyak, úgyhogy a bakancs-overáll-munkáskesztyű felszerelés mellé a védőszemüveg, vagy akár a bukósisak sem árt. A sportág pápájának honlapján fotók is láthatók a világtörténelem első junglingjáról.