A tájfutónak minden Skandináviában töltött nap aranyat ér. Damien Renard és a Kongsberg O-lag nevű norvég klub most egész aranyhegyeket ígér tehetséges fiataloknak.
Renard nemrégiben lett a Kongsberg edzője, azzal a küldetéssel, hogy segítse a már ott lévő és az oda érkezendő ígéretes fiatalok fejlődését. Ezen küldetés keretében keres most a klub ifjú tájfutókat egész Európából. Amit kínálnak: edzések látástól vakulásig, szállás egy helyi tájfutócsaládnál áprilistól novemberig (nyilván rövidebb időre is ki lehet látogatni), és még az iskolai csereprogram intézésében is segítenek.
El Paradiso
Kongsberg Oslótól kb. 60 km-re nyugatra fekszik. A város körül több mint 100 négyzetkilométernyi egybefüggő feltérképezett terep van. Kilépsz az ajtón és edzel, mint állat. Részletek itt. Talpra (és gépre), ifjú magyar.
(Köszönet kedves olvasónknak, G. Csabának, hogy felhívta figyelmünket a lehetőségre.)
Tízéves korom körül rengetegféle számítógépes játékkal játszottam. De tájfutójáték nem volt köztük. Arról álmodoztam, milyen jó lenne, ha lenne egy ilyen; egy olyan szimulátor, ahol "valódi" terepen, "valódi" térképpel versenyezhetek. Aztán lett, nem is egy, de első ránézésre egyik se tűnt olyannak, amit elképzeltem. Aztán lett olyan is, ami olyannak tűnt: a Catching Features. Örültem neki, játszottam vele, aztán meguntam. Itt a vége, fuss el vége.
Gyönyörű látszat
Azért ne intézzük el ennyivel. Amikor pár éve felfedeztem a játékot, azt hittem, nagy durranás lesz, mindenki ezt fogja emlegetni, erre fog rágyógyulni, ezzel fog edzeni, a virtuális pályákon fog versenyezni. Ehhez képest magyar tájfutókörökben alig-alig lehetett, most meg egyáltalán nem lehet hallani róla. Egyedül a hódmezővásárhelyiek csináltak valami olyasmit, amiről azt képzeltem, hogy mindenki fog: ha jól emlékszem, vegyes CF (Catching Features, a számítógépes játék, amiről beszélünk)- és teremtájfutó versenyt rendeztek, egyet vagy többet. De ezen kívül semmi. Az érdekes az, hogy mostanában már mások se emlegetik. Pár éve még mondogatták, hogy Gueorgiou ennyi meg annyi órát játszik naponta, hogy Merz ezzel készült föl valamelyik svájci középtávú bajnokságra stb. Most a néma csend. Pedig a játék honlapja tanúsága szerint él és virágzik, amerikai fejlesztője fejleszti, használói használják, és továbbra is éppoly remek lehetőségeket rejt, mint amiket ez a 2006-os World of O-cikk felsorol, ami legfőképp arról szól, hogy pár ausztrál junior, a 2007-es hazai junior vébéjükre készülvén, a régi térképeket megrajzolták OCAD-ben, és a játékhoz járó OCAD konverterrel játékbéli pályává alakították, hogy azon eddzenek virtuálisan. Ezt nyugodtan meg lehetett (volna) tenni idén a régi Bükk-térképekkel is. Rengeteg munka, de elvi akadálya nincs. A kérdés csak az, hogy megéri-e, jelent-e annyi előnyt. Nem tudom. Lehet, hogy mások is megunták, mint én. Jobb belevetni magunkat az erdőbe, mint a gép előtt görnyedni. Jobb a valódi útvonalakat elemezgetni, mint a virtuálisakat. Jobb a mocsár szaga, mint a gépteremé. A tájfutóorrnak legalábbis.
Reformál a svéd szövetség, 2011-től új versenyszabályzat lép érvénybe. Ennek egyik tervezett pontja az együttfutást van hivatva büntetni -- tömeg- és vadászrajtos versenyekre ez a pont nem vonatkozik. Az együttfutást egészen konkrétan meghatározza a tervezet: "együttfutásnak tekintendő az, ha két vagy több versenyző három vagy több egymás után következő ellenőrzőpontot 12 másodpercnél kisebb időkülönbséggel érint, ha más körülmény nem merül fel". Niklas Wrane, a tervezet felelősének elmondása szerint az utóbbi kitétel azt jelenti, hogy diszkvalifikálás előtt meg kell hallgatni a versenyzőt, és ha tisztázni tudja magát, a büntetés elmarad. Niklas megemlíti azt is, hogy a zsűri felmentést adhat a szabály alól, ha úgy ítéli meg, hogy a terepviszonyok miatt nem kínálkozott más útvonalválasztási lehetőség, vagy ha pl. három rövid átmenetről van szó, amik a pályának csak elenyésző részét teszik ki. Kérdés marad, mi a helyzet, ha ketten együtt mennek, de felváltva fogják előbb a pontokat, vagy a hátsó mindig elszámol magában 12-ig, mielőtt ledugja a pontot, aztán sprintelve megint utoléri az emberét; illetve ha kínálkozik más útvonal, akkor kötelező-e azt választani stb. Henning Spjelkavik tavalyi tanulmánya bemutat egy érdekes módszert az együtt futók szétválasztására (ld. "Running stretches" címmel a végén): két helyen rövid, tiszta futásból álló átmeneteket, vagy akár "büntetőköröket" (kb. 30 másodperc hosszúakat) iktatni a pályába. Az indulók a rajtolás sorrendjében 0, 1, 2 hosszt futnának az első helyen, és 2, 1, 0 hosszt a másodikon. Tehát aki az első helyen nem kap extra hosszt, a másodikon kettőt; a következő egyet-egyet, a harmadik kettő-nullát. Így összesen mindenki két hosszt fut. Ez a módszer biztosan fél perc különbséget alakít ki két vagy három együtt futó között, mindössze kb. egy perc üres futást téve a pályába. Csak elég közel kell lennie a két büntetőkörös helynek, arra az esetre, ha az első hozná össze az embereket.
... akarnak végezni a jövő évi hazai vébéjükön, ezért a napokban már a harmadik összejövetelüket tartják Trondheim környékén (ott vannak a svédek is), és még négyet-ötöt terveznek jövő augusztusig. Nagy a tolongás: 22-en vannak ott, még úgy is, hogy a Hausken-Nordberg páros szabadságot vett ki. A norvég férfiak egy érmet se nyertek idén, úgyhogy lesz mit bizonyítani hazai pályán.
Nagy nekibuzdulásukban vettek is 50 GPS-kütyüt meg hozzávaló szoftvert, és a válogatott edzéseken és kisebb-nagyobb norvég versenyeken is használni fogják őket nyomkövetésre. A jó Petter Thoresen kapitánynak immár nem kell kimozdulnia karosszékéből, ha élőben akarja látni, hogyan kavarnak a mocsárban tanítványai. Mi kéj! GPS-szel vagy anélkül, a friss váltóvilágbajnoknő, Betty Ann Bjerkreim Nilsen bajba kerülhet amiatt, hogy nem csak tájfutásban, de sífutásban is nagyon jó. Tavaly ugyanis elindult a Trondheim közeli Granåsen síközpontban rendezett sífutó világkupán. A gond ezzel az, hogy a sístadionban lesz a tájfutóvébé középtávú és hosszútávú döntőjének, valamint a váltónak is a célja, így a környék tájfutóknak tiltott terület. Egy másik norvég válogatott aspiráns, aki szintén sífutó is, Siri Ulvestad ezért ki is hagyta a norvég sífutóbajnokságot, amit ott rendeztek. Betty bevállalta, és most Damoklész kardjaként csüng felette az IOF határozata: profitált-e tájfutóként a sífutóversenyből vagy sem? (Az opn.no erről szóló cikkének egy hozzászólója szerint ugyanakkor Marianne Andersen, Karl Waaler Kaas és Audun Weltzien is jól ismerik a letiltott terepet, ezért "nem is szabadna indulniuk". Akkor aki jól ismeri a Galuzsnya-hegyet vagy a Bükk-fennsíkot, annak idén sem lett volna szabad indulnia?)
A svájci Martin Lerjen nem csak a bolyozásvizsgálatnak atyja, hanem egy reménybeli új divatsportágnak, a junglingnak (műfordításomban: dzsuvázás) is. Persze annyira nem új ez a dolog, a tájfutók és turisták az elavult "iránymenet" néven ismerik ősidők óta. A junglingban a lényeg az, hogy olyan vonalat válasszunk, amibe minél több, minél sötétebb zöld rész esik, és csak akkor térjünk el az iránytól, ha megalázóan könnyen járható terület (pl. rét) akad az utunkba.
A jungling természetesen csak GPS-szel felszerelve igazán trendi (forrás: Martin Lerjen honlapja)
Mint igazi trendsportág, a jungling a filozófiai megalapozást sem nélkülözi. A kulcsfogalom a "remoteness", németül "Entlegenheit", amit magyarul távollétnek, kitettségnek, kiességnek, esetleg kietlenségnek fordíthatunk. Ezt élheti át, aki a nagyváros dzsungeléből a vaddisznórejtő rekettyébe veti magát, ígéri Martin. Meg azt, hogy véresre karmolják a gallyak, úgyhogy a bakancs-overáll-munkáskesztyű felszerelés mellé a védőszemüveg, vagy akár a bukósisak sem árt. A sportág pápájának honlapján fotók is láthatók a világtörténelem első junglingjáról.
Végre képek és videó minden nemzetközi verseny várva-várt fénypontjáról, a bankettről! A litvánok blogján látható a három hős megmentő csapatainak rendezett dicsőségváltó, amit, ha jól látom, a franciák nyertek (egy francia férfi nagyvilági könnyedséggel mozog a harisnyanadrágok és ruhafogasok világában is!). Fotókat is föltettek ugyanerről.
Folyik a norvég sprintbajnokság, amin Anders Nordberg nem indul, mivel a hosszútávon beszerzett térd alatti sebe mellé még a láz is elkapta. Sajnálja, mert csak a sprintarany hiányzik norvég bajnoki éremkollekciójából. Ott van viszont a fiatal Olav Lundanes, aki a vb-n sprint-negyedik és hosszútáv-hetedik helyével immár szilárdan megvetette a lábát a felnőtt élmezőnyben is; örül is neki rendesen.
Thierry Gueorgiou hírül adta, hogy 2011. aug. 17-ei határidővel (azaz jövőre Norvégiában vagy azután Franciaországban) hosszútávú világbajnok akar lenni. Azért nyilván a középtávot se fogja elhanyagolni.
Minna Kauppi, miután a hosszú selejtező után közölte, hogy a döntőkben verhetetlen lesz, mindösszesen egy bronzot gyűjtött be hosszútávon meg még egyet váltóban. Ez kevés, ezt mondja el kb. 22 szavas angol nyelvű vb-összefoglalójában a honlapján. Finnül azért bőbeszédűbb; amennyire a gépi angol fordításból ki tudom venni, talán mégse tört el a lába a banketten.
Valentin Novikov szokásosnál halványabb egyéni eredményei annak köszönhetők, hogy a vb előtt három hétig antibiotikumot kellett szednie a középfülgyulladására. Azt is elmondja, hogy a váltó másnapján, miután hallották, hogy a svájciak vissza akarják adni az aranyérmüket, ők is vissza akarták adni az ezüstöt, de látva, hogy senki nem adott vissza semmit, nem akarták azzal bolonddá tenni magukat, hogy ők visszaadják, mások meg nem. Bizonyos Oleg Koptelov pedig azt állítja az attackpoint.org fórumán, hogy az, hogy a szpíker nem hivatalos információként bemondta, hogy az orosz első futó DSQ-val szerepel a listán, negatívan befolyásolta az orosz harmadik futó, Andrej Hramov teljesítményét. Ez nem tűnik valószínűnek, mivel percek alatt kiderült, hogy mégsincs diszkó -- ugyanakkor Hramov mintha tényleg ernyedtebben mozgott volna a szokásosnál. Lehet, hogy 40 perc alatt nem jutott el hozzá az információ? Akkor valószínűleg igen meglepődött, mikor a disq helyetti hatodik hely helyetti második helyre futott be.
Az angliai Derby városának közelében októberben rendeznek egy versenyt, aminek terepét azután egy héten belül letarolják. A kukoricakombájnok.
A váltóban élen haladók közül sokaknak kedve lett volna tárcsázni a segélyhívó számot a 112-es pontot keresve. Jan Kocbach kimerítő World of O-s összefoglalójában videók is láthatók az itt történtekről.
A férfiaknál Johansson itt került Gueorgiou elé, de úgy tűnik, csak TG-nek és Merznek okozott gondot rögtön megfogni a pontot, a többieknek simán ment. Gueorgiou azt írja a blogján, annyira nem azt látta, amit a térkép alapján várt, hogy csak állt, és fogalma se volt, hol keresse a pontot. Világbajnokságon először történt vele ilyen.
A nőknél Kauppi, Niggli és Jansson is rendesen megkotorták a dzsindzsát, valószínűleg az érkező Andersen vagy Brožková kaparta ki nekik a gesztenyét -- csak Simonénak nem, aki még két percet ott töltött, lecsúszva a dobogóról.
Simone leírja a honlapján, hogy szándékosan elment a hegyteteji határkőig, és onnan irányba ment lefelé az oldalban, de nemigen tudta kivenni a zöld szélét, úgyhogy nem lett meg a pont. Aztán a jellegfáról is próbálta megfogni, onnan se sikerült. Végül kiderült, hogy "egy bokor mögött, egy lyukban" van, meglehetősen elrejtve tehát. Simone nem tartja 100%-osan fairnek a pontelhelyezést.
Jan Kocbach a verseny után kiment megnézni a pontot, és ő is 5-10 percig kereste; már éppen visszaindult, amikor belebotlott. Szerinte jó helyen volt, csak nagyon el volt dugva.
Jukka Inkeri, a Kalevan Rasti (Gueorgiou finn klubja) edzője is kifejti a véleményét erről és még a középtáv döntő néhány pontjáról. Jukka nem fogja vissza magát, amibe tud, beleköt. Szerinte például nincs olyan, hogy sziklalépcső teteje (középtáv 33-as pont), mert "azt tanultuk, hogy a lábánál van". Egyébként Marianne Andersen is a lábánál kereste először, emiatt 15 másodpercet vesztett (10 másodpercre végzett az aranytól). A tájfutásnak nem a szimbololvasásról kell szólnia, az egy másik sportág -- teszi hozzá Jukka, és kifogásolja még, hogy néha nem az objektum közepére volt illesztve a kör, nem bozót sarka volt a pontmegnevezésben, hanem széle stb. A bizonyítással nem vesződve azt is állítja, hogy több pont is 20-30 méterre volt onnan, ahol lennie kellett volna. Ezt azért nehéz elhinni.
Konkrétan a 112-es pontnál egyrészt a zölddel van baja, ami alatt ott maradt a sárga, így fura színe van -- egyébként a RouteGadget-beli térképeken jó a zöld, Jukka úgy érti, hogy a versenyzők a rosszabbik verziót kapták (Makrai Évi blogján is a rosszabbik látható, de az egy összpontos, nem a versenytérkép) --, másrészt azzal, hogy ha el lehetett látni a bokrok fölött, akkor mért nem inkább aljnövényzetnek jelölték a világoszöldes részt is, harmadrészt azzal, hogy el volt dugva a pont.
Megóvni mindenesetre senki nem óvta meg, és több mint valószínű, hogy jó helyen is volt -- jól lerakva a mészégető gödrébe. Gödör jellegű pontnál mindig kérdés, letegyük az aljára vagy inkább ki a szélére. Egy vébén talán nem kell minden pontnak száz méterekről vigyorognia.
