2009. július 31., péntek

Szlovák karszt: csapataink egységesek

A magyar válogatott túlnyomó része csak a Szlovák Karszt kupa első napján indult, és oda sem pihenten, hanem edzőtáborból érkezett -- ennek fényében értékelendők az eredmények.


Szerencsi Ildi lendületben

A hölgyeknél a finn Anni-Maija Fincke pár másodperccel megtréfálta Minna Kauppit, őket két perc hátránnyal követi az ezek szerint térdsérüléséből felépülve jó úton járó Anne Margrethe Hausken, aztán a másik két norvég, Elise Egseth és Ingun Weltzien, és már ott is vagyunk Szerencsi Ildikónál és Makrai Évánál, és nem sokkal kell lejjebb néznünk a listán Kelemen Bernadett nevéért sem, sőt, időben Gyurkó Fanni sincs messze. 4 percen belül a négy lány, nem sokkal a norvégok mögött, és közülük hárman verték a helyi menő Martina Rákayovát, ez biztató. Simon Ágnes, aki sprintben indul, valószínűleg nem adott ki mindent, ezért a gyengébb idő. Őry Eszter a kettes pont után feladta, reméljük, nem sérülés miatt.


Kovács Ádám biztató formában

A férfiaknál is skandinávok az élen, nevezetesen a két norvég, Carl Waaler Kaas és Audun Weltzien. Őket szorosan követi a litván Simonas Krepsta, majd a két finn, és a 6. helyen Kovács Ádámunk, mindössze két és fél perc hátránnyal. Ígéretes, szerintem nagyonis ígéretes. Zsebe Isti is csak két percet kapott a nagymenő Graham Gristwoodtól, szintén dicséretreméltó. Aztán 80 és 83 perc között egy tömbben az a hat magyar, akik nem akarták egyéni villogással megtörni a csapat homogenitását: Lenkei, Kerényi, Domonyik, Dénes, Gösswein, Szabó. Egységben az erő.
Érdemes felfigyelni a hátul végzett orosz Dmitrij Cvetkov (tavalyi hosszútávú Európa-bajnok, váltó-világbajnok, idén Világjátékok-ezüstérmes) részidőire: a hármasra kiszállt, a négyestől a nyolcasig rekordrészidőket repesztett, a kilencesre megint kiszállt, aztán második legjobb részidők, aztán megint gyengébbek... vagy lehet, hogy néha elkalandozott egy kis extra terepszemlére, vagy résztávos edzést tartott, ki tudja. Futni mindenesetre tud.

A második napra csak Dénes Zoli és Simon Ági maradt ott a válogatottból. Zoli igen jót jött, 5. lett, csak négy percre a dobogótól (a napot Simonas Krepsta nyerte); Ági is előrébb végzett, 7. lett (a finnek távollétében Elise Egseth nyert nagy fölénnyel).

Szlovák Karszt kupa, első napi eredmények
Szlovák Karszt kupa, második napi eredmények

2 megjegyzés:

  1. Mond csak Máté, a külhoni honlapokon írnak arról, hogy a banketten melyik nemzet milyen ruhácskát fog viselni? A miskolci VB edzőtáborról az a hír járja, hogy a női csapatnál a "hacuka" kiválasztása volt a legfárasztóbb "edzés".
    nemelek

    VálaszTörlés
  2. Erről sajna nem találtam semmit. Kárpótlásul itt:

    http://www.cfmco-auvergne.0rg.fr/zenphoto/index.php

    menő francia tájfutókat és tájfutónőket láthatsz csendőregyenruhában.

    VálaszTörlés